A görög polgárháború 1949 őszén fejeződött be, s tömegesen érkeztek menekültek Közép-Kelet-Európa szovjet blokkhoz tartozó országaiba. Ekkor már nemcsak gyermekek és sebesültek jöttek ezrével, mint 1948-ban, hanem felnőttek, idősek és fiatalok egyaránt. Mindenki, akinek élete veszélybe került volna, ha Görögországban maradnak. Börtön vagy kivégzés várt mindenkire, aki a polgárháborúban nem a győztes oldalon állt. A görög állam hivatalos rendeletben deklarálta, hogy mindazok, akik nem térnek haza, megfosztatnak a görög állampolgárságtól. Így lettek a magyarországi görög menekültek is hontalanokká, amely státusz csak 1982-ben szűnt meg számukra, amikor a görögországi politikai változásoknak köszönhetően visszatérhettek hazájukba, s visszakaphatták a görög állampolgárságot. (Ez sem ment azonban zökkenőmentesen, egyes állampolgársági ügyek hosszú évekig húzódtak, s így nem mindenki tudott hazatérni. Sokan családi vagy egzisztenciális okokból döntöttek úgy, hogy Magyarországon maradnak. Az 1970-es évektől már jellemzőek voltak a vegyes házasságok, s ez megnehezítette az egykori emigránsok hazatérését is.)
A tömegesen érkező görög menekültek elhelyezésére a magyar államnak sürgősen megoldást kellett találnia. A legfontosabb dokumentum, amelyből a dohánygyári telep létesítéséről fontos információkat tudhatunk meg, az a Magyar Dolgozók Pártja számára 1950-ben készült előterjesztés, amely az összeíráson kívül különböző javaslatokat is tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehet és kell elhelyezni, valamint munkába állítani a görög menekülteket. Az előterjesztés javaslatai szerint a munkaképes felnőttek közül 1.500 főt az iparban és 900 főt a mezőgazdaságban kell elhelyezni. „Az iparban dolgozók lakóhelyének biztosításáról Budapesten, lehetőleg 1-2 helyen központos elhelyezéssel kell gondoskodni, minthogy a felnőttek politikai összefogása és nevelése, illetve a gyermekek oktatása megfelelően csak így biztosítható.” Ezért születik a javaslat, hogy „az iparban munkába állítandó 1500 menekültet (családtagokkal együtt 1900) Budapesten, a Kőbányai Dohánygyár telepén, annak megfelelő átalakításával kell lakáshoz juttatni.”
A telep a Hungária körút és a Kőbányai út találkozásánál található. A javaslat szerint az „átalakítást úgy kell irányítani, hogy családonként külön szobák, az egyedülállók részére pedig közös férfi, illetőleg női lakótermek álljanak rendelkezésre. Az átalakítást, átköltöztetést és munkába állítást úgy kell ütemezni, hogy a balatoni üdülőkben elhelyezett és ipari munkára alkalmas menekültek közül 800-an egy hónapon belül, a többiek folyamatosan 1950 július 1-ig elhelyezhetők legyenek. (...) Az átalakítás mintegy 8-10 millió forintot kitevő költségeit tervhivatal útján kell biztosítani.” (A mezőgazdaságban elhelyezni kívánt emigránsok számára Fejér megyében önálló községet létesítettek, Görögfalva néven, amely 1952-ben vette fel a kivégzett kommunista mártír, Nikosz Beloiannisz nevét.) Magyarországon az első átfogó felmérés a görög emigránsokról 1952 márciusában történt, ekkor 7625 görög politikai emigráns élt az országban, közülük Budapesten (főleg a kőbányai Dohánygyári telepen) 3252 fő. A letelepedés eredményeivel foglalkozik egy 1954-es felmérés. A felmérés szerint a munkaképes görög lakosság létszáma Budapesten kb. 2.400 fő, Miskolcon 350-en, Ózdon 35-en, Sztálinvárosban (Dunaújvárosban) 300-an, Tatabányán 70-en élnek. A jelentés szerint „a budapesti „Kőbánya-telepen (Dohánygyár) kb. 2.000-en összezsúfolva élnek, az épület régi, rossz, a szennyvízcsatorna, vízvezeték, villamos hálózat sok helyen elromlott, egy-kétszobás, kis méretű lakásokban 4-8 tagú családok vannak összezsúfolva, amely egyben a tüzelőraktáruk is. Hasonló a helyzet a zsúfoltság szempontjából Miskolcon és Ózdon.”
A Magyar Nemzeti Levéltár rengeteg forrást őriz a görög emigránsok életével kapcsolatban. Az emigránsokról szóló jelentésekből megtudhatjuk, hogy a Dohánygyár teljes területe 2 360 négyzetméter volt, légköbmérete 53 565 köbméter. Az összes szint együttes alapterülete 10 380 négyzetméter volt. Volt egy ún. „piros” épület, amely a jelentés szerint korábban „munkásszállás” volt, s a Munkaerőtartalékok Hivatala (MTH) 1951-52-ben alakította át otthonná. Egy 1961. szeptember 23-án kelt jelentés szerint a Dohánygyárban 1665 fő élt, amely 380 családot jelentett. Összesen 382 lakás, 595 lakószoba, 25 közös konyha és 148 közös WC tartozott a telephez. A telep a Fővárosi Tanácshoz tartozott, de szerették volna közigazgatásilag a VIII. Kerületi Tanácshoz áttenni. (A telep fennállásáig ez nem valósult meg.) Magyarországon 1961-ben összesen 4 441 fő görög emigráns élt. A Görögtelepen egy-egy család 6-12 négyzetméteres, komfort nélküli szobában élt, majdnem 25 család használt közösen egy konyhát és a mellékhelyiségeket.
A Dohánygyárban a görög emigránsok gyermekei számára bölcsőde, óvoda és iskola is működött. Kezdetben a telepen belül működött a Fővárosi Görög Tannyelvű Általános Iskola (Budapest VIII., Kőbányai út 22.), majd Zuglóban a Május 1. út 9/15. szám alatt a Fővárosi Általános Leányiskolában (ma: Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) tanultak az alsó tagozatosok, míg a felső tagozatosok a józsefvárosi Százados utca 6. szám alatti Fővárosi 12 Évfolyamos Általános Iskolában (ma: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola). Végül zuglói helyszínen létrehozták a Fővárosi Manolisz Glezosz Általános Iskolát (Budapest, XIV. Hungária körút 172.), amely egészen 1966-ig oktatta a görög gyermekeket.
A Görögtelepen az emigránsok teljes életet élhettek, hiszen a művelődés, a szórakozás lehetőségei is adottak voltak. Kulturális csoportok (zenekar és tánccsoport) tevékenykedtek, színjátszó kör is volt. Rendszeres színházi előadások tették színesebbé a politikai menekültek mindennapjait. A telepen saját étterem és cukrászda is üzemelt. Óriási közösségi élmény volt, amikor a görög nemzeti ünnepekről, illetve a Nemzeti Ellenállás kiemelkedő eseményeiről (az EAM vagy az EPON megalakításáról) emlékezett meg együtt a teljes budapesti emigráció. A Görögtelepnek saját labdarúgó klubja is volt, az Olimbosz, amely egészen az NB III-as bajnokságig küzdötte fel magát. Számos kiváló labdarúgó Görögországba szerződött. Érdekesség, hogy ilyenkor a görögországi vezetők eltekintettek a szocialista országokban élő politikai menekültekre általánosan érvényes szabályoktól. Így szerződtette le 1964-ben Nikosz Jucoszt is az Olimpiakosz Pireusz, ahol magyarországi görög politikai menekültből a város sztárjátékosa és válogatott labdarúgó lett.
Létrehozásától kezdve folyamatos volt a törekvés arra, hogy felszámolják a zárt telepet, ám végérvényesen csak 1966-ban zárta be kapuit. Az ötvenes évek első felének iparosítási folyamata révén már 1951-től kialakultak a nagy vidéki városokban a görög kolóniák, az új gyárak mindenhol várták a munkáskezű görögöket. Kezdetben Miskolcra, Ózdra, Salgótarjánba, Dunaújvárosba és Tatabányára költöztek a Dohánygyárból, majd 1962-ben Pécsre és Vácra is kerültek görög családok. Tovább segítették a dohánygyári telep felszámolását a nagy budapesti lakótelep-építések. Már az ötvenes években kialakult a Hungária körúti és a Szobránc utcai új házakban élő görögök közössége (ők az emigráns egyesületen belül külön csoportot alkottak), majd a hatvanas évek elején először a Százados úti lakótelepre, majd a Valéria-telep helyén épült József Attila Lakótelep összkomfortos lakásaiba kerültek görög családok. 1965-től további budapesti lakótelepeken alakultak ki „görög szigetek”: a lőrinci Lakatos-telepen, a kőbányai Harmat utcai lakótelepen, a zuglói Kacsóh Pongrác úti lakótelepen, a budai Lágymányosi lakótelepen, s végül az angyalföldi Dagály utcai lakótelepen. Erre az időszakra tehető az emigráns egyesület hagyományos budapesti tagozatainak kialakulása is. A Manolisz Glezosz iskola bezárását is az új körülményekkel indokolták, a görög gyermekek immár új lakóhelyükön részesültek a görög nyelv oktatásában: minden városrészben kialakult az a befogadó iskola, amelyben a görög nyelv oktatásának feltételeit biztosították.
Józsefvárosban csak a kisebbségi önkormányzati rendszer harmadik ciklusában alakult görög önkormányzat. A 2002-es októberi választásokat követően Bozona Irinit választották elnöknek, s a mai napig az ő vezetésével működik a sokrétű tevékenységet folytató önkormányzat.
Az első önkormányzat választásakor a jelöltek a Görög Ifjúsági Egyesület (GIE) színeiben váltak képviselővé, ez a tény sokat segített abban, hogy az új önkormányzat testületét görög nemzetiségű tagok alkothassák. Emlékezetes, hogy ebben az időszakban még országosan jellemző probléma volt, hogy nem az adott nemzetiségi közösséghez tartozó jelöltek próbáltak képviselői mandátumot szerezni egy-egy nemzetiségi önkormányzatban, Józsefvárosban is volt erre irányuló próbálkozás. A GIE elnöksége 2002 júniusában kezdeményezte egy emléktábla állítását szüleik, nagyszüleik életének e fontos helyszínén. Ez vált az ősszel létrejött Józsefvárosi Görög Önkormányzat fő programpontjává is. Már az alakulást követő évben, 2003 szeptember 27-én felállításra került az emléktábla az egykori Görögtelep épületén, mely Dimitriu Achilles és Dimitriu Ádám közös műve. Az emléktábla költségeihez a Görög Országos Önkormányzat és a Fővárosi Görög Önkormányzat is hozzájárult. Az elmúlt tizenhét évben a Józsefvárosi Görög Önkormányzat (JGÖ) következetesen és sikeresen megrendezte a „dohánygyári emlékesteket”, amelyek során a tábla megkoszorúzását követően tematikus programra kerül sor a közösség kulturális csoportjainak részvételével.
(Megjelent: Józsefváros görög öröksége, Józsefváros, 2016., Józsefvárosi Görög Önkormányzat - Fotók: Raptis-Vlachos gyűjtemény, Karajorgis Maria)
